Betonpanda

Divat, zene, rosszindulat.

Betonpanda@Facebook

2kerék

Ezek vannak

80-as évek (4) 80 as évek (15) 90 es évek (10) accesoires (32) amerika (42) archiv (4) avantgárd (3) ázsia (6) baba (7) bemutatók (46) burberry (5) celebriti (68) chanel (8) christopher bailey (3) cipő (19) couture (5) csunya (44) cukimuki (69) divat (240) divattervezők (103) dizájn (16) ékszer (3) félisten (7) fesztivál (15) film (25) fotó (82) franciák (15) frizu (6) fúúúj (22) gagyiság (48) glamour (18) grafika (3) gusztustalan (10) holiday (16) hurrá (42) id (3) ideg (11) ikon (28) illusztráció (9) információ (45) jesuisbelle (7) jó dolog (80) kabát (3) kalap (3) karl lagerfeld (11) kedvenc (15) kelis (3) kiállítás (20) kinga (6) klasszikus (11) klip (75) koncert (20) kortárs művészet (14) london (24) madonna (6) magazin (52) magyar (54) manolo (3) marc jacobs (13) maxigáz (3) milano (5) mjúzik (98) modellek (112) news (12) new york (28) olivier theyskens (5) orosz (5) oscar (3) paris (12) parti (31) pasi (4) reklám (3) rögvalóság (28) rossz hír (10) ruha (90) sex and the city (4) stella mccartney (3) steven meisel (9) svéd (4) szép (137) szuper (36) talpalávaló (19) tánc (11) tavasz (9) the room (10) topán (6) trend (9) uk (9) ünnep (3) use unused (5) utca mocska (5) valentino (7) vélemény (29) vérhalálszenvedés (4) versace (7) vicces (62) vogue (29)

Utolsó kommentek

  • Németh Roland: nem tudom hogy miért nem szereted a kelta lányokat mert azok nagyon is szépek. nekem kelta csajom ... (2014.10.28. 21:27) Girls I do adore #6
  • Tumblr Banner Maker: Kell is az kell is az. De hova tünt, mert már nem találom sehol? AZtirja nem található (2014.07.06. 14:47) Tumblr
  • G_P: Nos, a legkülönösebb számomra az, hogy pont te, mint a fiatal, magyar, fővárosi, modern értelmiség... (2011.01.23. 14:44) Norvégia 7+1 pontban
  • **Anna**: sajnálat...:( (2010.05.19. 00:49) A hét zenéje: Rambling Man
  • tomaki: hát akkor Isten hozott az újságírás világába, kívánok hozzá sok sikert, jó időben jó ihletet, és, ... (2010.04.14. 22:31) A hét zenéje: Rambling Man
  • Utolsó 20

"Ébernek kellett lennem" - Interjú Rajzák Kingával

2009.10.29. 19:45 | betonpanda | 19 komment

Nos, itt a beígért topmodell-interjú, amit Skype-on nyomtunk le magyar kedvencemmel, Rajzák Kingával, akinek ezúton is köszönöm, hogy rendelkezésemre állt. Vigyázat, extra hosszú! [Egyúttal szeretnék mindenkit nyomatékosan megkérni, aki esetleg azt fontolgatja, hogy a szöveget részben vagy egészben máshol (fórum, mittudomén) közzétenné, ugyan kérdezzen már meg előtte, mit szólnék.]

- Ha már londoni lakos vagy, muszáj megkérdeznem milyen az idő?
- Kérlek szépen nagyon szép. Amióta Párizsból visszajöttem, egyszer esett csupán, akkor is úton voltam. Esernyő nélkül természetesen. Szép és jó, nekem nagyon is megfelel a klíma. A nap pedig gyanúsan sokat süt. Lehet, ez azért van, mert a világ átlagban 4°C-ot melegedett, pont ma olvastam a Guardianban.
- Én ma reggel kinéztem, és minden fehér volt, megijedtem, hogy hó. De csak iszonyú nagy köd volt.
- Szeretem a ködöt, itt ritkán van.
- Pedig a londoni köd fogalom.
- Ugyan, az a régi időkben volt, ez egy hülye klisé, amit mindig reprodukálnak, amint szóba jön London.
- Olyan, mint a pesti nő? :P
- Hmm. Na elő a kérdésekkel, te kókler! Feltételezem az időjárás nem izgatja az olvasóidat.
- Azzal kell beérniük, amit megosztok velük, diktátor vagyok. Szóval, mi akartál lenni kislány korodban?
- Jó kérdés... Nem tudom, nem voltak igazán nagy előrelátó terveim. Szlovákiában éldegéltem, rengeteg borsot törtünk kedves barátnőmmel a többiek orra alá. Eljártam a délutáni szakkörökre - hegedű, drámajáték, zeneelmélet, képzőszakkör, sportolgattam... Nem terveztem, hogy beállok modellnek. Pláne, mert mindenki kiröhögött, hogy milyen „csúnya” vagyok meg sovány. Egy vágyam volt, hogy Magyarországra kerüljek gimnáziumba.

- Ami sikerült is, Győrben érettségiztél. Hogyhogy aztán belevágtál a modellkedésbe? Azért ez csak egy tudatos döntés volt.
- Ez egy hosszú és hülye történet. Hetedikben osztálykiránduláson valamelyik nagy bevásárlóközpontban kötöttünk ki. Mászkáltunk, egyszer csak odalépett egy nőci és elkezdett dicsérni: „Milyen szép vagy” stb. A blőd duma, amit nem szeretek. Tök ciki volt, ajánlott egy ügynökséget, kártyát is akart adni, de én inkább eliszkoltam. Jót röhögtünk rajta a többiekkel. Később, talán egy év múlva Pozsonyban hasonló körülmények között mozi előtt leszólítottak. Ugyanaz a forgatókönyv - nő, dícsérethalmaz, köszönöm, de nem nagyon érdekel, nem baj, itt a számom, viszlát. Leléptem, égett a pofám. Otthon elmeséltem, röhögtünk és mondtuk, „modellek”, ugyan már, hülyeség az egész. Később aztán édesanyám mondta: te, nem akarod azért megpróbálni? Lehet, hogy utazgathatsz egy kicsit, és hátha valami zsebpénz is befolyik. Hát így...


- Úgy tudom sokáig utáltad a munkád. Változott ez azóta?

- Nagyon ambivalens a viszonyom az egésszel. De valahol szeretem is, mert ebből lettem. Ha jó csapattal megy a munka, buli a fotózás, ha dögunalom a stáb és hajnalig nyomják, akkor nem érzem magam szerencsésnek. Egyébként józan ésszel végiggondolva annyi mindent kaptam ettől az egésztől. Bejártam a világot, éltem más országokban. Azáltal, hogy feladtam a szabadságomat ott akkor fiatalon, figyelnem kellett magamra, ébernek kellett lennem. Hülyeségeket nem csinálhattam, de cserébe mindezért kaptam egy másik szabadságot. Egyfajta tudást. Azáltal, hogy utaztam, ismerkedtem és láttam, a preferenciáim és világképem teljesen megváltozott. Valahol úgy érzem, nincs közöm ahhoz, aki akkor voltam, mielőtt elindultam ezen a kalandos „divatos” ösvényen.
- Hogyan indított útnak a család az első munkád előtt?
- Jaj, hát el tudod képzelni, anyukám halálfélelemmel küldött Japánba. Meg volt ijedve - ha visszagondolok rá, én nem voltam annyira beszarva. Volt nálam minden, teaforralótól kezdve 5 féle fürdőruhán át gyógyszertárig full-on fel voltam vértezve, képzelheted. Aztán odaértem, kellemes szoba, a fürdőben millió gomb - forró víz, ilyen víz, olyan víz. Akkor konstatáltam, hogy az ember hátsó fertályát a japánok rettenetesen komolyan veszik. Röhögtem is rajta először. Későbbi japán útjaimon már észre sem vettem a sok kulturális, technikai különbséget. Mondhatnám, megszoktam a diverzitást. Akkoriban kezdtem el utazgatni. És elhiheted eleget is trappoltam a glóbuszon. Ma már nem repülök Argentínába vagy Indiába, csak Párizsba vagy New Yorkba szól a jegyem. A csomagomat illetően, mostanság, ha egy hónapon át tartó divathetezésre indulok sem viszek többet 15 kg-nál. Nem kell a sok kacat, minimalizmusra esküszöm.
- Akkor neked nincs is állandóan útra kész bőröndöd?
- Nincs, most, hogy tanulok és kevésbé lelkesen utazom, jobbára előre rám szólnak,  ha valami készül. Már nem szeretem a meglepetéseket. Elég volt a régi idegzsábából. Egyszer New Yorkban egy pincében éppen függönyt vásároltam, amikor borzasztó riadalomban keresett az ügynökség. Jövök ki a boltból, látom a mulasztott hívást, millió sms, a föld alatt nem volt térerő. Az ügynököm írja buzgalommal „Kinga emergency call me, you have a flight at 5pm!!” Enyhén szürreális volt az egész. Kellemesen süt a nap, péntek délután kettő van. Már megbeszéltem a barátommal a vacsorát, jó a hangulatom és kapok egy ilyet. Azt mondják, hogy repüljek Los Angelesbe azonnal. „Azonnal!” „Menj azonnal, mert baj lesz!” Szóval voltak ilyen kalandok, míg a jenkik között tekertem. Sok volt a stressz, szinte nem éltem egyáltalán. Állandóan repülőgépen ücsörögtem, gyűlöltem az egészet a végére. Ha hazaértem NYC-be, tudtam másnap szabadnapom van, de azután megint repültem vagy a környéken dolgoztam. Állandóan kész kellett lennem az ilyen random vészhelyzetekre, örökös fegyelemben. De bármennyire is ellenkeztem, mindig a maximumot adtam. Sosem dolgozom 50% erőbedobással. Kicsit mindig meghalok. Amit kiadok a kezemből, az én vagyok, erre mindig figyeltem. De most jobb a helyzet... hmmm, ez a London.

- Így szinte meg se kell kérdeznem, hogy az összes város közül, ahol jártál, melyik a legélhetőbb.
- Nekem a legmegfelelőbb London. New York túl gyors és agyonkapitalizált. Másról sem szól az egész, csak arról, hogy fogyassz. És mindig fogyasztasz, olyan nincs, hogy nem. Az ott egyszerűen nem működik. Londonban rengeteg a diák, a különböző társadalmi osztályok határozzák meg az itteni fogyasztást. New Yorkban főként akkor tudsz megmaradni, ha van elég zsuga a zsebedben, mert minden drága. A new yorkerek többségének van pénze és egyáltalán nem bánják a költekezést. Ez valahol része is az ottani létnek.
- Na és az, hogy ott mindenki valaminek tűnni akar? Londonban nem?
- Hát persze, a mai világ arról szól, hogy az ember függetleníteni akarja saját magát önmagától. Ez azért van valahol, mert a kapitalista képek teljesen ferde képet tartanak elénk a normákról. Mindig mások akarunk lenni, mindig többet akarunk, minden az önfejlesztésről szól. A kapitalizmus megmondja, hogy és mire vágyhatsz. Normalizál dolgokat, képeket, amiket a magadévá teszel, teljesen tudat alatt. De nem akarok belemenni ilyesmikbe, hagyjuk is ezt az egészet. Filozofálni nem akarok.
- Akkor kérdezek egyszerű dolgokat. Mik a kedvenc helyeid Londonban?
- Ah, sok van. Parkos vagyok, szeretek borozni és enni a szabadban. Szeretem a piacokat, az őszi reggeleket és a szelíden sütő napot.
- Milyennek látod Budapestet?
- Csodálatos. Mindig izgulok, ha jövök. Szeretlek Budapest! :)
 -Kikkel szeretsz legjobban együtt dolgozni?
- Smink: Pat McGrath. Haj: istenem, tudom, csak nem tudom, hogy írják a nevét. Nem Guido Palau, a másik.
- Eugene Souleiman?
- Nem, nem. Isten bizony, nem tudom, hogy írják. Pedig nagyon ismert, jó barátok vagyunk. A Dolce & Gabbana-nál mindig ő a haj. Angol faszi, most New Yorkban él, gyerek, feleség.
- Mondom, hogy Eugene Souleiman. Kislánya van. (Mutatok róla egy képet.)
- Ja, akkor ő. Így leírva a nevének semmi köze sincs ahhoz, amit kimondasz. Fotós? Hmm. Steven Meisel, Perlaki Marci. :) Az egész Roomos családot nagyon szeretem, nagyon jófejek. Olyan valódiak, annyira más.
- Hah, erre lecsapok: van valami közös Marciban és Meiselben? Ahogy dolgoznak, hozzáállásban?
- Ezt megtartom magamnak, a kritikától távoltartom a diskurzust.

A stáb a legutóbbi Room anyag fotózása közben

- Melyik volt a legemlékezetesebb fotózásod?
- Volt sok. A fotózásokat szeretem, a bemutatókat nem annyira. Ott kevésbé lehetsz az, aki vagy.
- Mesélnél nekünk valaki híresről valami furcsa szokást vagy pletykát?
- Egy Világhírű Tervező az ásványvizet csak kisüvegből issza és ráíratja a nevét. Ha esetleg megiszod a vizet, akkor retteghetsz. Ismerek stylistokat, akik bulémiások, alkoholisták. Volt olyan is, hogy egy Nagyon Híres Személlyel úgy dolgoztam, hogy szarmásnapos volt. A location van-ről majdnem lefordult. Tök ciki, de ilyenkor úgy teszel, mintha nem látnád. Van olyan fotós, akinek mindegy, hogy -20 vagy +40 fok van kint, mert mindig 18 fokon nyomatja a légkondit. Aztán van olyan is, aki egész nap ugyanazt a 80-as évekbeli slágert hallgatja. Van modell, akik azelőtt drogdíler volt. Ismerek olyat, aki Vogue Italia címlapon volt jónéhányszor és régen televíziót lopott. Van olyan, aki napirenden jointot szív. Van olyan srác, aki a top 10-ben van, mégis, ha nem utazik, jegyet szed egy kisvárosi moziban. Van egy millió sztori.
- A modellek általában arra a kérdésre, hogy mi a legjobb a divathetekben, azt válaszolják, hogy találkozni a rég nem látott barátnőkkel. De mennyire igazi barátságok ezek? Együtt lógtok, együtt buliztok?
- Nem lógunk együtt, nem a lógásról van szó. Egyedül egy hasonszőrű érti meg a problémáidat. Panaszkodhatsz másoknak, de ők nem élték meg azt, amit a lányokkal megéltél. Ez a közös mindannyiunkban. Tudjuk, mik a jelek, hogy működik a rendszer. Jó a régieket látni. Hülyéskedünk. Nincs már halálfélelmed, mint volt a kezdetekkor. Mindenki változik.

Missoni backstage, fotó: Sonny Vandevelde

- Mi a legfontosabb, amire megtanított ez a munka?
- Az, hogy nem számít az objektum, teljesen jelentéktelen. Sajnos a világ máshogy gondolja. Minden agyonkapitalizált, a tárgyak iránti fétisizmus felemészti az embert. Annak hiszel, amit látsz. A kapitalizmus megtanított arra, hogy mit kívánj és hogyan kívánd. Szinte minden megvásárolható. Néha megállok az utcán és becsukom a szemem. Próbáld ki, menj az utcán és csukd be a szemed, hallgass. Nem látod, de hallod. Szinte kellemetlenül érint, hogy a vizuális nem párosul azzal, amit hallasz. Hát a világ kb. ilyen. Az a jó, amit látsz. Az a biztos, az a fix. Mert látod... Minden a tulajdonról szól. Dobj el mindent… Egyedül a tested a tiéd. Van ebben valami nyomasztó és csodálatos. A tested formálod, neveled, tanítod, szolgálod és cserébe szolgál. Az egyedüli dolog, amit mindig magaddal tudhatsz ez a szimbiózis, te és a tested közt. Szerintem egyáltalán nem feleltem a kérdésre... :)
- Mi a legjobb dolog, amit a modellkedésnek köszönhetsz?
- Rájöttem ki vagyok. Utáltam magam, mert hagytam, hogy a divat elvegye az életemet és a szabadságomat. Túl korán kezdődött. Tudtam akkor, hogy ez az egész egy türelemjáték és sokáig tart. Meddig és hogyan bírod. Aztán jön a kérdés, hogy ki vagy. Ember tudsz-e maradni? Egyáltalán milyen ember vagy? Az elmúlt évek alatt megéreztem sok mindent. Borzalmat, süket egyedüllétet, sírtam és átkoztam magam. A legijesztőbb talán, hogy a legsikeresebb időszak alatt jöttem rá, hogy az az űr, ami az elejétől ott volt és van, nem akar eltűnni. Amíg úton voltam és építkeztem, igyekeztem arra gondolni, hogy fejlődésről szól az egész, és ha már elindultam, kivárom a végét. Ha sikerem lesz, biztos minden megváltozik. Hát meg is változott. ...Életet akartam. Hamarabb rájöttem, de kivártam a felvonás végét. Most jó, sok mindent tudok. Sokszor összeroppantam, szerencsém, hogy fel tudtam állni és továbbmenni. Akarni kell. Elfogadni kudarcot és sikert. Élni, érezni, tanulni, embernek maradni.
- Nem akartál soha színésznő lenni?
- Steven Klein ugyenezt mondta: „Kinga, te mindig azt teszed, amit látni szeretnék. Nem akarsz színészkedni?” Meisel is megjegyezte, hogy nehéz jó modellt találni... Nem akarok színész lenni. Nincs meg bennem a kellő exhibicionizmus.
- Fel szoktak ismerni az utcán?
- Néha. Ha divathét van, lehajtott fejjel igyekszem kijutni a backstage-ből vagy valamit a fejem elé tartok. Gyakran elszaladok. Utálom a mézesmázos pózolást. Meg a designer propagandát.
- Mi az, amit szerinted minden kezdő modellnek tudnia kéne, de senki sem mondja meg nekik?
- Fájni fog és mindent a saját bőrödön kell megtapasztalni.
- Melyik tervezők munkáját szereted?
- Kedvenceim közé tartozik Balenciaga, Ann Demeulemeester, Rick Owens. Jó pár Balenciaga és Ann darabot sikerült begyűjtenem az elmúlt évek folyamán. Rengeteg táskát kaptam Nicolastól. Szeretem a divatot, viszont az egyetemre nem öltözöm parádésan. Csak pár közeli nagyon jó barát tudja, mit csinálok.
- Mi volt a legdrágább dolog, amit a fizetésedből vettél?
- Hmm. Tudom, mire költöm a pénzem. Jó dolgokra. Nem hülyültem meg attól az erőtől, amit a pénz kölcsönöz az embernek.
- Arról mit gondolsz, a meleg tervezők vajon tényleg tudat alatt munkáló nőgyűlöletből terveznek égig érő tűsarkakat és kínzóeszköznek beillő ruhákat?
- Nem, egyszerűen a határokkal kísérleteznek, meddig lehet elmenni. Egyszer pár szezonnal ezelőtt McQueen fittingen passzíroztak bele a fűzőbe, Alexander megjegyezte, hogy olyan, hogy túl sovány, nincs. A ruhákon is látszik, nincs határ. Túl rövid, túl szoros, 10 cm-es derékbőség stb. Fikció az egész. A tervező pedig örül, ha életre tudod kelteni a mesét, amit a fejében hordoz. A divat kivetítés. Művészet. A festő a vásznon, a tervező a testen dolgozik.
- Ha befejezed az egyetemet, mivel szeretnél foglalkozni?
- Nem akarom befejezni a tanulást. Perverz módon vágyom a tudásra. Teória, filozófia, ez érdekel. Az individuum hogy alakul, alakult. Hol van az, hogy én.
- Tényleg kutató leszel? Rajzák professzor?
- PhD a cél, szerényen megjegyzem. A tudománynál nincs jobb.


- Most miket olvasol? Mik a kedvenc könyveid?
- Foucault: A szexualitás története I-III., Goncsarov: Oblomov, Celine: Journey to the End of the Night, Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe, Deleuze-Guattari: Anti-Ödipusz, Raymond Carver: What we talk about when we talk about love, Hasek: Svejk, Dosztojevszkij: A félkegyelmű, Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák, Kukorelly Endre: Tündervölgy, Ezer és 3, Esterházy Péter: Harmonia Caelestis, Egy nő.
- Ha tehetnéd, mit változtatnál meg a világban?
- Nem tehetem.
- Elvek szerint éled az életed?
- Igen, de tisztában vagyok azzal, hogy minden elv megcáfolható. Ideológia, teória, hipotézis mind egy perspektívája az igazságnak. Igazság pedig nincs. Élek elvek szerint, aztán rájövök dolgokra, új elvek születnek. A szubjektum folyékony/fogékony. Minden nap egy új ember vagyok.
- Van bűnös szenvedélyed?
- Fish and chips, jó is lenne most estebédre. Sült krumpli és sok tengeri só.
- Végül hadd kérdezzem meg, mi volt a punk haj története? Februárban még te nyilatkoztad, hogy milyen unalmas a sok szőke.
- A szőkéről ugyanazt gondolom, de nekem fehér volt a fejem. Most van ez a rövid fekete. Hosszú sztori az egész. Azt mondják, levágod a hajad, akkor megszabadulsz a múltadtól, újjászületsz valahol. Ezt csak igazolni tudom.

A bejegyzés trackback címe:

http://betonpanda.blog.hu/api/trackback/id/tr951484122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ms Groutesque 2009.10.29. 20:06:29

nagyon élveztem, jó,h. hosszú volt :)
nekem is Kinga a kedvenc magyar modellem, nagyon intelligens és laza lány, ez jött le többek között az interjúból., köszi neki, és neked is.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2009.10.29. 20:07:14

Kifejezetten jó, hogy hosszú volt, olvastatta magát, élveztem :-)

katarocks 2009.10.29. 20:25:48

nagyon jó! a sok zh-m (mikro, analízis, számvitel..) után a héten most a "régi" btk-s/szociológus énem örül :)

Brüsszeli csipke 2009.10.29. 20:26:38

Köszönöm, ez remek volt. Amúgy is kedveltem a leányzót, és ez t csak megerősítette az interjú

zteny 2009.10.29. 20:36:55

nagyon jó volt és én is örültem neki, hogy hosszúra sikeredett.
kinga nagyon szimpatikussá vált az interjú olvasása közben, jobban mint eddig volt.intelligens és kedves,földön járó embernek tűnik :)

gallianori 2009.10.29. 20:50:01

szívenütő. szinte átéreztem, amit mondott.
a McQueenes részen is még tudnék agyalni.
Kingából pedig süt az értelem, szeretem a tudásszomjas emebereket.

Critmiss 2009.10.29. 22:34:21

Klassz lett! Miért nem ilyen hangulatúak az interjúk általában?

Morten Harket (törölt) 2009.10.29. 23:05:38

Nagyon jó volt az interjú. Öröm látni, hogy nem mindenkit tesz tönkre a divat ipar, ez megerősíti a hitemet abban, hogy kellő intelligenciával minden elviselhető.

Funshine 2009.10.30. 01:49:26

Szép, intelligens, értelmes lány és milyen jó a Humora ! :D az külön élvezet volt. :)

Airhead 2009.10.30. 06:56:12

én a Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe-én mindig szenvedtem. többször nekifutottam pedig. és az eszetrházy könyv sem tetszett...

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.10.30. 09:28:43

Ez a nő eloszlat minden, a modellekkel kapcsolatos előítéletet. Lenyűgöző.

heart-shaped box 2009.10.30. 14:38:32

talán Dorian Gray, nem? ha már olvassuk...

heart-shaped box 2009.10.30. 14:41:39

egyébként jó fej lánynak tűnik, de ez az interjú nem jó, nagyon zavaros, kicsit le kellett volna tisztázni.

2moss · http://www.bigblackbootslongbrownhair.blogspot.com 2009.10.30. 16:36:07

ez nagyon érdekes volt...elképesztően intelligens ez a lány :O

n84 2009.11.05. 14:25:39

Örülök, hogy létrejött ez a beszélgetés Kinga és közötted (Kedves Szerkesztő) , egy élmény volt olvasni, Kingát pedig csak még fentebb emeltük azon a bizonyos piedesztán... :)

Gemini 2009.11.05. 16:12:21

Most járok itt először ezen a blogon, és ez az első bejegyzés,amit olvastam. Szuper volt!! Borzasztóan élveztem, máskor is olvasnék hasonlót, hasonlóan szimpatikus alannyal. :) Azt hiszem, máskor is erre nézek. :) A McQeen-es rész a kedvenc.
Címkék: interjú magyar divat modellek