Betonpanda

Divat, zene, rosszindulat.

Betonpanda@Facebook

2kerék

Ezek vannak

80-as évek (4) 80 as évek (15) 90 es évek (10) accesoires (32) amerika (42) archiv (4) avantgárd (3) ázsia (6) baba (7) bemutatók (46) burberry (5) celebriti (68) chanel (8) christopher bailey (3) cipő (19) couture (5) csunya (44) cukimuki (69) divat (240) divattervezők (103) dizájn (16) ékszer (3) félisten (7) fesztivál (15) film (25) fotó (82) franciák (15) frizu (6) fúúúj (22) gagyiság (48) glamour (18) grafika (3) gusztustalan (10) holiday (16) hurrá (42) id (3) ideg (11) ikon (28) illusztráció (9) információ (45) jesuisbelle (7) jó dolog (80) kabát (3) kalap (3) karl lagerfeld (11) kedvenc (15) kelis (3) kiállítás (20) kinga (6) klasszikus (11) klip (75) koncert (20) kortárs művészet (14) london (24) madonna (6) magazin (52) magyar (54) manolo (3) marc jacobs (13) maxigáz (3) milano (5) mjúzik (98) modellek (112) news (12) new york (28) olivier theyskens (5) orosz (5) oscar (3) paris (12) parti (31) pasi (4) reklám (3) rögvalóság (28) rossz hír (10) ruha (90) sex and the city (4) stella mccartney (3) steven meisel (9) svéd (4) szép (137) szuper (36) talpalávaló (19) tánc (11) tavasz (9) the room (10) topán (6) trend (9) uk (9) ünnep (3) use unused (5) utca mocska (5) valentino (7) vélemény (29) vérhalálszenvedés (4) versace (7) vicces (62) vogue (29)

Utolsó kommentek

  • Németh Roland: nem tudom hogy miért nem szereted a kelta lányokat mert azok nagyon is szépek. nekem kelta csajom ... (2014.10.28. 21:27) Girls I do adore #6
  • Tumblr Banner Maker: Kell is az kell is az. De hova tünt, mert már nem találom sehol? AZtirja nem található (2014.07.06. 14:47) Tumblr
  • G_P: Nos, a legkülönösebb számomra az, hogy pont te, mint a fiatal, magyar, fővárosi, modern értelmiség... (2011.01.23. 14:44) Norvégia 7+1 pontban
  • **Anna**: sajnálat...:( (2010.05.19. 00:49) A hét zenéje: Rambling Man
  • tomaki: hát akkor Isten hozott az újságírás világába, kívánok hozzá sok sikert, jó időben jó ihletet, és, ... (2010.04.14. 22:31) A hét zenéje: Rambling Man
  • Utolsó 20

A csiga és a kacsa esete az egyszeri turistával

2008.09.02. 10:59 | betonpanda | 4 komment

Ettünk Párizsban jót, nagyon jót és kevéssé meggyőzőt is. Elöljáróban annyit, hogy D-vel amatőr gasztro-rajongók vagyok, habár azt hiszem egy igazi gourmand engem nagyon-nagyon messzire elküldene, valahova a Bús és az Üveghegy környékére, mert válogatós vagyok. D filozófiája szerint mindent ki kell próbálni egyszer, kivéve a heringet és a medvecukrot. Maximum hetente 1-2x főzök, amikor rávisz a szükség. (Csak én utálok egyedül főzni?) Ha ketten vagyunk, akkor szoktunk különlegesebb dolgokat kipróbálni. Viszont fél délutánokon át képes vagyok a TV Paprikát vagy a Travel Channel utazós-evős műsorait bámulni. És mindketten imádjuk Anthony Bourdaint, kötelező darab a Kitchen Confidential című könyve, azóta éttermekben az ő útmutatásait igyekszünk követni. Meg még van egy tökjó sorozata, a No Reservations (utazós-evős, jutubon rajta sok).
Tehát ami a kulináris élvezeteket illeti, kissé túlzott lelkedeséssel vágtunk bele, nem kellett volna mindjárt első nap 70 eurót elverni. Például burgerre, anélkül, hogy megkérdeztem volna mit takar "a ház specialitása" jelző, nyilván kiderült, hogy gyakorlatilag nyers húspogácsa. Nekem, aki rá nem bírok nézni a tatárbifsztekre!
Az utcai palacsintásokkal nem nagyon lőttem viszont mellé, és bagettel is csak egyszer, mikor nem láttuk, mit fognak kihozni. Szerintem az olyan kisebb helyeken se érheti túl nagy csalódás az embert, ahol van napi ajánlat. A legtöbb kis étterem menü-rendszerrel dolgozik, tehát fix összegért kapsz előétel és/vagy főétel és/vagy desszert kombót, erre jön még az ital.
A legnagyobb tanulság: tilos olyan étterembe menni, amit ingyenesen elvihető újság ajánl. Mi sajnos bedőltünk ennek, és ott, akkor nagyon sajnáltuk a vacsoráért azt a 70 eurót (főleg, hogy már a hajnali taxira valót is igen nagyon számolgattuk). D kipróbálta a csigát, föld-ízű volt - ezt nem fogom a szar étteremre, lehet, mindenhol ilyen. A főételhez viszont képesek voltak mirelit sültkrumplit hozni, na ettől majdnem leszakadt a pofám. Egy kávézóban még ok, de egy étteremben, amit hagyományos, házi konyhaként reklámoznak? Vagy az, hogy megkérdezik, mennyire legyen átsütve a bárány, és bár D közepesen kérte, full átsütve jött? Azt gondolná az ember, Párizsban ilyen nem fordulhat elő. Aztán a végén, mikor D 70 eurót adott, mondta, hogy 65-ből kér vissza - ezt a pincérnő gálánsan, nagy mosollyal eleresztette a füle mellett. Az ilyen lehúzásért jóapám balhézni szokott, mi még nem vagyunk elég rutinosak.
De hogy végre A FÖLDÖNTÚLI JÓRÓL is beszámoljak, egyik este a Madeleine környékén találomra jártuk a kis utcákat, aztán mikor már eleget sántítottam, megszavaztuk, a következő helyre bemegyünk. És milyet ettünk ott, úristen! Életem végéig emlegetni fogom. A neve Le Mesturet (77, rue de Richelieu).
Szóval, amint beléptünk, máris levett a lábamról a pincérbácsi, annyira kedves és készséges volt, és tudott angolul, nem kellett makogni. Semmi újmódi faxni, fa berendezés, szia nagyi. Kirrel indítottunk, ez feketeribizli-likőrös pezsgő. A menünk pedig így nézett ki:
- Kacsa foie gras kukoricakenyérrel, fügelekvárral, salátával: Bourdain annyit beszél a foie gras-ról, hogy muszáj volt megkóstolnom. Számomra a fügelekvár volt a legjobb része, nem ért akkora reveláció, mint D-t, aki elmondása szerint végre megértette, milyen az igazi ízharmónia és boldogan elpusztította a kacsamáj maradékát.

- Szardellás tészta (mármint pastry, nem pasta, szóval sós süteménytészta) hagymaágyon, salátával.

- Friss tőkehal háziasan, aioli mártással (kb. fokhagymás majonéz), párolt zöldségekkel - remek volt, de nem tudtam megbocsátani magamnak, hogy nem azt kértem, amit eredetileg kinéztem, ami:
- Kacsa reszelt krumplival egybesütve: ezt D rendelte, de marhára irigyeltem. Nincsenek rá szavak, olyan finom volt!

Ha már nagy zabálás, akkor legyen igazi, a kipukkadás szélén még kértünk desszertet is.
- Sült barack levendulával, ibolyafagyival: a levendulát ugyan láttam, de nem éreztem, a fagyi meg kicsit mintha illatosítót enne az ember, persze ízlett, de meglepő élmény minden esetre.

- Almás-fügés crumble, mandulafagyival: amilyennek hangzik.

Italokkal, borravalóval együtt (bor, kir, víz) fizettünk 90 eurót, de ezt a későbbivel ellentétben egyáltalán nem sajnáltuk. Gondolom, nem meglepő, hogy Döbrögi-méretű hassal elég nehézkesen vánszorogtunk hazafelé. De megérte, halleluja! Kezet kellett volna csókolni a séfnek.
Na majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

http://betonpanda.blog.hu/api/trackback/id/tr10644527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jaromil · http://xibalba.freeblog.hu/ 2008.09.02. 11:36:24

azért kis irigység itt is befigyel :D

poprocks 2008.09.02. 17:43:05

Halálosan szerelmes vagyok Anthony Bourdain-be!!!!!!!!!!!!!! Amúgy, engem is értek már kemény meglepetések éttermekben, a legtöbb Olaszországban...., mondjuk az is igaz, hogy idáig Bécsben ettem a legjobb Sushit:)

betonpanda 2008.09.02. 17:55:57

szerelmes én max a hangjába vagyok de megértelek :D meg is nézek egy no reservationst....

imola 2008.09.30. 20:53:11

A No Reservations nekem is az egyik kedvencem. A legjobban akkor visítottam a röhögéstől amikor azt mondta, hogy mindennap reggel megnézi a neten: él-e még Keith Richards - és ha él, ő is (mármint A. B. ) nyugodtan rágyújt egy cigire...
Címkék: gasztro étterem hurrá rögvalóság jó dolog franciák