Betonpanda

Megpróbálom egy poszt erejéig elképzelni, hogy nemsokára tavasz lesz (annak ellenére, hogy nagyon bírom ezt a sok havazást). És ha már kikelet, rügyezés meg őrjöngő madarak, akkor nyilván évszaknak megfelelő ruhák is kellenek. A High Snobette blogon bukkantam a Berangere Claire nevű márkára, most hallok róla először, de simán válogatnék inkább tőlük, mint a Mangoból (most mondtam egyet).
Először is, kell egy ilyen kék, jó szabású ing, szigorúan betűrve, szigorúan ceruzafazonú vászonnadrággal, ami bokáig ér.

A nadrág valami ilyesmi, aztán kell egy mokaszin (pl. lakkpiros, hmm) és a hajam is hordanám így.

Beszerzek még mindenképp egy csíkos ruhát is, mondjuk nem muszáj tengerészesnek lennie, jó lesz a Sonia Rykiel H&M-ből is valamelyik színpompás példány. Viszont ilyen vitorlázós cipő KELL, már tavaly nyáron is akartam, és a bénaság netovábbja, hogy Londonban nem vettem, mert Temzét lehetett velük rekeszteni.

Nem utolsósorban pedig viselnék ilyen cuki szoknyát laza toppal, de sajnos ez a része, ami álom marad. Számtalan öltözőfülkés próbálkozás után ugyanis kénytelen voltam belátni, a derékig húzott szoknyát nem az én testalkatomra találták ki, hanem a nyurga csajokra.

 

A Hot Chip One Life Stand című új albumáról ez a szám az egyik kedvencem, akár személyes manifeszónak is felfogható. Kell hozzá egy kis türelem, míg beindul, de nagyon jó. A marimba vagy melyik hangszer, ami már La Roux-nál is volt, meg most jut eszembe, hogy a Bud Spencer filmek állandó kísérője, még mindig bejön. Nincs még hivatalos klip, de ez elég vicces videó.

Egyre több divatháznál forgatnak rövid filmecskéket, és a tendencia csak fokozódni fog, ez a jövő, nem én találtam ki. A divatfilm jóval kreatívabb, szabadabb formája ugyanis a reklámnak, nem annyira tenyérbemászó, mint egy kampány vagy sima lookbook, hiszen itt úgy tűnik, a ruhák szinte mellékesek, a hangulatra helyezik a hangsúlyt (amit utána naná, hogy a ruhával veszel meg). Bevallom, manapság ritkán van türelmem bármit véginézni, ami 2 percél hosszabb (ugyanígy, végigolvasni 2 bekezdésnél többet), de most is akad kivétel. Vanessa Bruno már az őszi szezonban is felkérte Stéphanie di Giusto kliprendezőt egy videó készítésére, és most itt a tavaszi is. Mindkettőben Lou Doillon szerepel, ha valaki nem ismerné, ő afféle kultnő, Jane Birkin egyik lánya, a kúlság tehát öröklött. Ha a tényekhez ragaszkodunk, Lou lóarcú és csúnya, de mégis van benne valami iszonyú bájos, je ne sais quoi. Ez az őszi, szomorkásabb és dühösebb, a tavaszit nem engedi felrakni, de az még jobban tetszett, itt találjátok.

A Pulcsipartiról be lesz számolva, csak még össze kell várnom a képeket!

Fantasztikus, hogy a 2009 őszi-téli kollekciók mennyire kimaradtak, de így legalább mindig rácsodálkozom valami újra. Most például erre a kristályokkal és masnikkal ékesített, szarvasbőr Chloé cipőcskére, ami az "annyira giccses, hogy már jó" tipikus esete.

Jan Welters csodaszép fiús anyaga az olasz D Magazine-ból. A modell Tomek, styling Davide Brambilla. Különösen a portré lélegzetelállító. Teljes sorozat itt.

A jövő heti grandiózus pulcsi parádéra készülve forgattunk egy videót, melyben a Jajcica turi választékát szemlézem (nekik ezúton is köszönet). Sajnos, a hang nem volt jó, ezért feliratozni kellett a remekművet, de még így is látszik, milyen született riportertehetség vagyok!
Január 29-én a Toldiban a helyetek, PULCSIBAN!

Hogyan készüljünk a pulcsi partira? from Imola Kiss on Vimeo.

Péntek óta nem bírok leszakadni erről a Sleigh Bells számról, és ez még pár napig biztos így is marad. Ez egy elég tűrhető koncertfelvétel, de ebben meg iszonyú prosztó a lány pink cicanadrágja, úgyhogy ne nézzetek oda, ha kedves az életetek. :D

Nem a szokásos modellrovat-címet adtam, mert az új kedvencem utolérhetetlen fölénnyel ver mindenkit. Jacquelyn Jablonski amerikai, 21 éves és a 2010 tavaszi bemutatószezonban tűnt fel. Csak az elragadtatás legmagasabb szintjén tudok róla nyilatkozni, a gyönyörű sötét haj és világító zöld macskaszemek egyébként is gyilkos kombináció. Végem van tőle, tényleg. Szövegelés helyett  íme a bizonyíték.





Fotók: fashion spot, Jacques Dequeker (3), Jason Brownrigg (5)

Több mint egy hónapnyi szervezkedés és kisebb fennakadások után végre bejelenthetem, hogy tető alá hozunk egy eszelős bulit a blog 3. születésnapját ünneplendő. Persze nem sima buli lesz, hanem beöltözős.

A dresszkód ennek értelmében bármilyen kötött / vicces / fura / elborult mintás pulesz, amelyik a hétköznapokon és más bulikon nem érvényesül, mert mindig csak a flanc!!! Úgyhogy máris meg lehet rohamozni a felmenők szekrényeit, és előkotorni a legőrültebb darabot, amit találtok. Ha valami érthetetlen okból kifolyólag nem lenne ilyen a háztartásban, még mindig lehet kölcsönkérni vagy turkálni.
Persze az este nem marad nyom nélkül, mert igyekszünk majd lefotózni a teljes arzenált. Ráadásul kis háziversenyt csinálunk, a 3 legpimpebb pulcsi tulajdonosa ajándékot kap:
az első helyezetté lesz egy BudhaTomi mintás pulcsi a Printa jóvoltából, a második helyezett indie cd-csomagot nyer, amit a Neon Music Hungary ajánlott fel, a harmadik pedig egy Fischer Judit mintás sál, szintén Printa.

Hol: Toldi (ezúton is köszönjük, hogy megkaptuk a helyet)
Mikor: 2010. január 29. 22:00
Dj-k: a Kunk, előttük/utánuk remek ízléssel megáldott barátaim
Ki jöhet: bárki, aki jó arc
Miben gyere: PULCSIBAN. Most szólok, hogy aki nem hajlandó ennyi erőfeszítést tenni, az inkább NE jöjjön, mert ez a lényeg az egészben. Szóval az ilyen ünneprontókra legalábbis nagyon csúnyán fogunk nézni, mi pulcsisok, de az is lehet, kitoloncoltatom őket.
Facebook esemény itt.

Találkozunk ott! Grandma power!!!

A jó öreg Barbie a művészet világhírű remekeiben. Ez annyira súlyos, hogy nem is tudok mit hozzáfűzni :DDDDD
Milói Barbie

Barbie Lisa

Barbie gyöngyfülbevalóval

Barbie Maar portréja (ez egyébként totál olyan, mint egy női szereplő a Cartoon Networkön)

Ez az Otto Dix átirat viszont tényleg tetszik.

További képek itt.


 

Roxról a Quarton olvastam, a lényeg, hogy zenei előrejezések szerint potenciális Amy Winehouse pótlék. A szám címe megtévesztő, egyáltalán nem depis zene. Kedvenc sorom a "freedom fighter - compulsive liar" :)))

A párizsi Colette concept store rendszeresen kér fel divattervezőket spéci projektekre. Most Christopher Bailey-t találták meg azzal, hogy adaptálja a klasszikus Burberry trencskót az üzlet számára. Az anyagot egyrészt váll-és derékrészen redőzte, majd csavargatta, de az igazi meglepetést a gallér alá rejtette kis aranyszegecsek formájában. Első ránézésre semmi extra, de ahogy felcsapod a gallért, máris egészen más felhangot kap a megjelenésed. Nagyon tetszik az egész ötlet. Két fazonban, limitált számban lesz kapható február 22-27 között. A rövidet 1995, a hosszút 2495 euróért vesztegetik (összehasonlításképp: a legolcsóbb esőkabát 450 euro a Burberry webshopjában), de gyanítom a borsos ár ellenére is tele van már a várólista. (via Materialiste)

Drága, méltatlanul elhanyagolt olvasótáborom! Őszintén szólva nem gondoltam, hogy eljutunk idáig, de ma 3 éves a blog. Annak idején fogalmam se volt mibe vágok bele, de most már biztos, hogy életem egyik legjobb ötlete volt. Nagyon sok mindent kaptam általa - lehetőségeket, új ismerősöket és így tovább. További érzelgés helyett csak annyit mondanék, hogy reméljük a posztokban terméketlen és egyéb szempontokból is nyomoronc 2009 után 2010 sokkal jobb lesz! Köszi mindenkinek, aki ki- és velem tart ezután is. Napokon belül szuper dolgot fogok bejelenteni, addig is: PANDA POWER, JEEE!

Drága közönség, szaloncukor helyett küldöm a más módon, ám szintén érzékeket csiklandozó képet Mathias Lauridsenről :)))


 

Fenyegető tendencia sejlik fel a cipődivat horizontján (micsoda tökéletes képzavar!), legalábbis ami a jövő tavaszt illeti. A tervezők már nem elégszenek meg annyival, hogy tovább forszírozzák a nyaktörő 15-20 centis sarkakat és platformokat, nem! Azt akarják, hogy a cipőnk igazán ocsmány legyen. Az első két képen a Versace, a harmadikon Christian Louboutin agyszüleménye látható. Az a kombináció, ami jól néz ki egy ötéves óvodás rajzán, sajnos nem feltétlenül érvényesül a lábbeliken. Ráadásul a Versace valahogy megkaparintotta Kelet-Európa elfekvő, epileptikus mintázatú linóleumkészleteit és bizonyára sikerrel le is nyomják majd olyan műveletlen nyugatiak torkán, mint Rihanna.
Kedves olvasóim, én most is, mint mindig, a józan megfontolást javaslom.

Képek: highsnobette.

Végre előkotortam azt a régi Vogue-ot, amiben a földkerekség legcsodálatosabb ruhája látható, és be is szkenneltem, halleluja! Ennél szebbet nekem senki nem tud mutatni, ilyenben szeretnék férjhez menni (amennyiben egyszer házasságra adom a fejem, ugye). Olivier Theyskens tervezte a Rochas-nál töltött ideje alatt, egyébként úgy gondolom, neki az volt eddigi karrierje csúcspontja, az azóta készült munkái a nyomába se érnek. A ruháról semmit nem írnak, hogy milyen anyag, mitől a gyűrt felület: az összes információ, hogy 27900 dollárba került 5 éve, rendelésre (kb. 5 millió forintocska). Klikk, nagyít - a szkenner sajnos régi, azért lett ilyen erőtlen a kép, de legalább ennyit meg tudok mutatni. Álom.

Jenny Wilsont a cipős szám/klip óta bírjuk (én, királyi többesben). Olyan közelről azért nem kísértem figyelemmel a munkásságát, úgyhogy csak most láttam, hogy idén új lemeze jelent meg, és többek közt a Like A Fading Rainbow-hoz is készült klip. A szám tetszik, de a Marcus Söderlund rendezte videó teljesen bizarr: Jenny először térdig barna trutyiban mászkál, majd megjelennek a táncosok, és indiánnak meg Davy Crockettnek öltözve kezdenek fura ugrálásba, amit másnap délig abba se hagynak.

Analizáltam a blogom, és arra jutottam, hogy mániás depressziós. Pozitív fázisban sokat írok és lelkesen, a negatívban meg keveset vagy egyáltalán nem, és semmilyen téma nem tud annyira érdekelni, hogy beszámoljak róla.
Majd valamikor biztos lesz kedvem megint írni. Most nincs. Addig olvassatok tumblr-t, oda még felrakok ezt-azt.

És persze ez az egész egy hülyeség.
 

Mint (majdnem) mindennek rajongója, ami camp, gay, androgün, transzvesztita vagy Dolly Parton, marha nagy izgalomba jöttem, amikor megláttam, hogy elindult a Candy magazine, ami kifejezetten ezeket a témákat járja körül a divaton keresztül. Az a Luis Venegas ötlötte ki, aki már csinálja az Electric Youth! és a Fanzine 137 magazinokat is, egyébként pont a mostani Roomban van vele interjú. Nem tudom, hogy fizikailag hogy képes egyszerre 3 magazin fölött bábáskodni, ráadásul nagyon sok mindent egyedül csinál. A dolog szépséghibája, hogy a Candy-t csak 1000 példányban adják ki, nyilván azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy így is fokozzák a hype-ot exkluzivitását. Mindenáron szereznem kell egyet, már el is indítottam a megfelelő hadműveletet (de B-terv is van, mondom, hogy elszánt vagyok).
A címlapon Luke Worrall, a férfi modellek Agyness Deyn-je, az alábbi werkvideóban kicsit többet is láthatunk. Mint az a képen olvasható, olyan fotósok működtek közre, mint Bruce Weber, a félmeztelen, izmos férfiak szakértője, a mindig teátrális Tim Walker (különösen érdekel, hogyan egyesítette a saját világát ezzel a témával), vagy Terry Richardson, aki szintén nem szégyellős képeiről híres. 

Cole 1:23-nál mennyire jó :D

CANDY 1 from Luis Venegas on Vimeo.

És egy fotó az egyik editorialből, fotó Karim Sadli, styling Robbie Spencer, modell Callum Wilson. Ha ilyen lesz az egész, elájulok a gyönyörűségtől.

 

Továbbra se vagyok írásra kapacitálva, mondjuk nem mintha olvasnék bármi izgalmasról, amiről be szeretnék számolni. Úgyhogy addig marad az, ami érdek nélkül tetszik. Vogue China, fotó Solve Sundsbo, styling Anastasia Barbieri és a mindig rém drámai Mariacarla. Teljes anyag itt.


Azt hiszem, még nem írtam meg elégszer, hogy milyen észveszejtően csodálatos ez a Jil Sander ruha.


 

Norvég csajpop. Lehetett volna a Loco vagy az I Don't Like Your Band is, de ezt húztam ki a kalapból. Annie meg minden szinte minden fotón olyan jól van megcsinálva, hogy alig tudtam választani, végül a rúzsos nyaklánc nyert.

A Qvest magazin szeptemberi számában talátam ezt a szuper sorozatot. A címe The Curator, és nagyon tetszik, ahogyan megközelíti a témát. Szerintem él a kurátorokkal szemben is valamiféle sztereotípia, mégha nem is olyan erős, mint mondjuk az, hogy a (fizika/filozófia/stb) professzorok slamposak. De egy laikus számára a múzeumok és művészet összekapcsolása vagy valami rettentő bohém megjelenést feltételez, vagy pedig a teremőr mamókák úsznak be a fejekbe. Semmi esetre sem egy ilyen valami régi-valami új elven öltözködő, csinos nő, aki ráadásul nagypapakardigánban is szexi. Na, nem magyarázok tovább. Esperanza Moya fotózta, a remek styling felelőse Bernat Sobrebals, a modell Carla Crombie. Teljes sorozat itt.

Miközben Natalie Portman képeinek adóztam nagy hódolattal (új V magazine, Testino egyébként), feltűnt ez a csodaszép váll-dísz, és isteni szerencse, hogy ezt láttam meg előbb. Mert ha a tervező, Keko Hainswheeler képébe futok bele hamarabb, hétszentség, hogy semmi kedvem nem lett volna kideríteni, mivel foglalkozik.

Külső alapján ítélni ronda dolog, de erről már nehezen fogok leszokni. De ugye, hogy nem túl bizalomgerjesztő figura? Persze, mindenki akkora majomot csinál magából, úgy fejezi ki magát, ahogy akarja.

 

Na jó, feladom. Eredetileg terveztem ide még vagy 2 posztot, de annyira lassú a net, hogy egy hét alatt se gyűltek volna össze a képek. Meg álmos vagyok meg minden bajom van. Úgyhogy majd megírom őket, ha hazatértem jövő héten.